Kortárs mozdulj! – „Szünidei prevenciós ifjúsági délután az Óperint utcában”

A Vas Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház Kortárs mozdulj! – „Szünidei prevenciós ifjúsági délután az Óperint utcában” címmel szervezett programot a város kábítószerügyi szempontból „fertőzött” városrészi területének 15-25 éve közötti fiataljai számára. A
preventív jellegű, szemléletformáló program megvalósítása kiemelten fontos, hiszen a közösségi térbe több hátrányos helyzetű fiatal jár be napi rendszerességgel, akik – kiemelten a nyári szünidőben – fokozott veszélynek vannak kitéve.

Kábítószerügyi prevenciót, közösségfejlesztést, valamint a szabadidő élményközpontú eltöltését szolgáló ifjúsági rendezvényt valósítottak meg az Óperint utcai közösségi térben. A rendezvény során „Prevenciós sarkot” alakítottak ki, ahol a fiatalok Gábriel Andor egészségfejlesztési szakügyintéző interaktív előadását hallgathatták meg „SZERtelen nyár!” címmel, aki többek között arról beszélt, milyen veszélyek leselkedhetnek a fiatalokra a nyári szünidőben például kábítószerügy tekintetében. Emellett a résztvevők szemléltető eszközök által gyakorlati ismereteket is szerezhettek. 
A rendezvény másodlagos célja a közösségi élményszerzés, a támogató kortárs attitűd erősítése volt. A résztvevők csapatokban mérhették össze tudásukat, páros csocsó-bajnokság keretében.
A sportprogramban résztvevő fiatalokat a rendezvény végén oklevelekkel, serlegekkel, érmekkel jutalmaztuk.
Az ifjúsági rendezvény zárásaként pedig közös meccsnézés következett - Manchester City – Real Madrid – Bajnokok Ligája labdarúgó mérkőzés megtekintése!
 A lenti képre kattintva a redezvény galériája tekinthető meg. 

  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14

Ajánlott böngésző: Google Chrome 60.0.3112.113, Firefox 55.0.3 Ajánlott felbontás: 1366x768px